
Zajlik a Fehérvári Civil Központ fejlesztése
A Fehérvári Civil Központban két projekt megvalósítása is zajlik. Az egyik a ,,STEAM Közösségi Tér” létrehozása, ami egy olyan innovatív teret jelent, ahol meg lehet
A Fehérvári Civil Központban két projekt megvalósítása is zajlik. Az egyik a ,,STEAM Közösségi Tér” létrehozása, ami egy olyan innovatív teret jelent, ahol meg lehet
Februárban a 25 év alattiak is megkapják az első adómentes fizetést. Előre megyünk, nem hátra!
Kérem támogassa aláírásával a jelölésemet, találkozzunk szombaton 9 órától a murvás parkolónál, a Városi Piaccal szemben!
Folytatódik Szabó Péter rektor úrral és a Kodolányi János Egyetemmel közös előadássorozatunk. Ezúttal a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnáziumban beszélgettünk a fehérvári diákokkal a globalizációs
Az a célunk, hogy mindenki, aki dolgozni akar, tudjon hol dolgozni, ezért kiemelt figyelmet fordítunk a munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek teremtésére. Az is különösen
Megbecsüljük időseinket, hiszen tőlük kaptuk ezt az országot. Éppen ezért fontos, hogy figyeljünk oda rájuk, és teremtsük meg biztonságukat. Ne hagyjuk, hogy a baloldal újra
Méltó elhelyezést kapnak az egykori királyi Bazilika kövei, és a volt Köztársaság mozi épületét is sikerül megmenteni és közösségi célokra felújítani a kormány 3,5 milliárd
A honvédelem ügyét támogató fehérvári civil szervezetek vezetőivel beszélgettünk jövőbeni közös céljainkról, együttműködésünkről.Büszkék vagyunk rá, hogy Fehérvár katonaváros, éppen ezért a jövőben is ápolni fogjuk
A kormány 5,1 milliárd forintos támogatásának köszönhetően csodás állapotban állíthattuk helyre a műemléki épületet, megóvva minden értéket. A régihez jól illeszkedve épül egy új épület
A Modern Városok Program keretében 800 millió forintos állami támogatásból valósult meg a teljes újjáépítés, melynek köszönhetően a tábor korszerű körülmények között, akár egész évben
varghatamas.hu © 2007-2021 Minden jog fenntartva. | Adatkezelési szabályzat