1959. február 2-án született Székesfehérváron. 1987-ben szerzett angol nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Pályája során számos korosztálynak oktatott idegen nyelvet. 1991-ben alapító tagja volt a Magyar Hadisírgondozó Szövetségnek, 1994-ben pedig a Honvédség és Társadalom Baráti Körnek.
2007 és 2009 között a Fidesz székesfehérvári szervezetének alelnöke, 2008-tól Székesfehérvár 2. számú választókerületének elnöke, a Fejér megyei választmány tagja, 2009-től országos választmányi tag. 2006 és 2010 között a hagyományos értékeket valló Felsővárost képviselte Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlésében, 2008 és 2010 között Székesfehérvár nemzetközi kapcsolatokért felelős tanácsnoka is volt. 2010 óta Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Fejér megye 1. számú választókerületi elnöke. 2010 és 2012 között a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, a Fejér megyei értékeket őrző és támogató Fejér Termék program elindítója.
2012 októberében a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának nevezték ki, majd 2014-ben megbízást kapott az előző ciklusban megkezdett parlamenti államtitkári munkájának folytatására miniszterhelyettesként is. 2016 októberében a jelentős történelmi és kulturális örökséget méltó módon bemutató és rendező Árpád-ház Program miniszteri biztosává nevezte ki az emberi erőforrások minisztere, 2018 májusától 2020-ig az Árpád-ház Program kormánybiztosa. 2018 júniusában a miniszterelnök előterjesztésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkárának nevezte ki Magyarország köztársasági elnöke. 2022-től ismét a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese.
varghatamas.hu © 2007-2021 Minden jog fenntartva. | Adatkezelési szabályzat