Zajlik a Fehérvári Civil Központ fejlesztése

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: google
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

A Fehérvári Civil Központban két projekt megvalósítása is zajlik.

Az egyik a ,,STEAM Közösségi Tér” létrehozása, ami egy olyan innovatív teret jelent, ahol meg lehet majd tapasztalni az alkotó, kreatív problémamegoldás mindennapi előnyeit. A STEAM a Science, Technology, Engineering, Art and Math, azaz a tudomány, technológia, mérnöki tudományok, művészetek és matematika szavakból álló mozaikszó, mely már önmagában is utal az élményközpont végső rendeltetésére.

A másik kivitelezés alatt álló projekt a ,,Kaptár Ifjúsági Iroda 3.0″ nevet kapta, mely a már 10 éve működő Kaptár Ifjúsági és Prevenciós Iroda modernizációját és felújítását jelenti annak érdekében, hogy a Z generáció tagjait is teljes körűen ki tudja szolgálni.

A két projekt kapcsán sor került a villamoshálózat fejlesztésére, burkolatcserékre, mozgáskorlátozott felüljáró kialakítására, valamint különböző informatikai és e-sport eszközök kerülnek beszerzésre.